gerlo.hu

vissza /back

gerloblog













 

Egy törzsfőnök a másságról - Mi, papalagik



A csendes-óceáni ember csodálja, ámde nem szereti (főképpen pedig nem érti) a papalagi, vagyis a fehér ember világát – derül ki azokból a beszédekből, amelyeket egy, a szamoai szigetvilághoz tartozó törzsfőnök, Tuiavii mondott el népe vezetőinek az első világháborút követő egyéves, Európában tett utazása után.  A „szöveggyűjtemény” – tán nem véletlenül – mostanában jön divatba Európában.

Az immár tucatnyi nyelven – magyarul mindmáig nem – megjelent gyűjteményt Tuiavii európai barátja, Erich Scheurmann, az 1914-től 1918-ig Szamoán tartózkodó német festő, író és tanító állította össze és fordította németre. A távolról jött törzsfőnök egyes, a „fehéremberekről” alkotott ítéletei már elavultak ugyan (például az, hogy az európai nők, még a legszebbek is, „ahelyett, hogy megmutatnák, ruhákkal fedik testük domborulatait”), mégsem véletlen, hogy a „másságról” szóló könyv éppen mára oly fontos lett, hogy a német nyelvterület, a Benelux-országok és Skandinávia egyre több középiskolájában kötelező olvasmány.

„Papalagi” (ejtsd papalangi) a szamoai szigetvilághoz tartozó polinéziai népek nyelvében „az égen keresztül törőt” jelent, s a fehér emberre használják. Szerintük a papalagi fehér vitorláson, az égből szállt alá, s ezért sokáig sok helyütt már-már istent megillető tiszteletben részesült, hiszen miközben sok tudást hozott a szigetlakóknak, önmaga kifürkészhetetlen maradt. „A papalagi élete olyan, mint a tenger, amelynek az ember sem az elejét, sem a végét nem pillanthatja meg” – vélte a fehér papalagikról az Európában járt törzsfőnök is.

„A papalagi tudja a titkot, hogyan tegye még gyorsabbá és még fényesebbé a villámot” – ismerte el, hozzátéve, hogy „olyan hal és madár és ló egyszerre, aki gyorsabban száguld, mint a paripa, gyorsabban úszik, mint a hal, és gyorsabban repül, mint a madár. Van olyan kenuja, amellyel a tengerben utazik, s van olyan is, amellyel felhőről felhőre száll. A gép a papalagi legerősebb buzogánya. A gép karja mindig erős és sohasem fáradt.”

Az elismerés azonban csak a mérleg egyik oldala. „Kedves testvéreim – mondta Tuiavii, a szamoai szigetvilághoz tartozó Upolu-sziget Tiavea falujának törzsfőnöke –, volt idő, amikor még mindannyian sötétségben éltünk, és senki sem ismerte közülünk az evangélium sugárzó fényét, amikor még tévelyegtünk, mint a gyermekek, akik a saját kunyhójukat sem találják meg, amikor a szívünk a nagy szeretetet még nem ismerte, s a füle süket volt ahhoz, hogy meghallja az Isten szavát. S bár a papalagi – mondja Tuiavii – elhozta Szamoára Isten igéjét, ám önmaga nem értette meg azt. Ráadásul – osztja meg övéivel egy érdekes megfigyelését – mindnek hivatása van. Annyiféle, ahány kavics van a lagúnákban.”

E hivatásból a törzsfőnök annyit érzékel, hogy az „valami olyasmi, amihez az ember nagy hajlandóságot érez, mégis unja. Ez valami olyasmi – magyarázza –, mint amikor az ember mindig ugyanazt csinálja, és olyan gyakran, hogy csukott szemmel is sikerül neki.”

Tuivaii, aki otthon, Upolu szigetén ugyanúgy élt, mint honfitársai (itta a kava gyökeréből készült italt, reggel és este részt vett a loto szertartáson, gyümölcsöket evett és szerelmeskedett) Erich Scheurmann jóvoltából malaga-malaga, vagyis utazó lett. Az egyéves európai utat követően a két méter magas, robusztus, mégis lágy, szinte nőies hangú törzsfőnök, azonban úgy látta: a csendes-óceániak életébe fényt hozó papalagi maga sötétségben él.

„Azt állítja magáról, hogy a Nagy Szellemet (Istent) tiszteli, valójában azonban két haszontalan dolgot, az általa egyaránt pénznek nevezett Kerek Fémet, illetve Nehéz Papírt imádja. Pénz nélkül Európában olyan vagy, mint egy fej és végtag nélküli ember. Egy semmi. Hogy valaki lehess, Kerek Fémre és Nehéz Papírra van szükséged. A pénz Európában ugyanannyira szükséges, mint az evés, az ivás és az alvás.” „A papalagi szerint az az ország volna a legboldogabb, amelyiknek a legtöbb pénze van” – fejtegeti a törzsfőnök, megállapítva, hogy e logika szerint „nekünk Upolu szigetén tulajdonképpen boldogtalannak kellene lennünk, hiszen olyan kevés Kerek Fémünk és Nehéz Papírunk van, hogy egy ládát sem tudnánk megtölteni vele. A papalagi szemében mi a legszegényebb koldusok vagyunk. És mégis!”

És mégis, „a ti szemetekben – fordul Tuiavii törzsének tagjaihoz – több a gazdagság, mert több a barátság, az erő, az élet és az egészség, mint a papalagiéban.” Az utolsó Paradicsomban ismerősök és ismeretlenek egyaránt még ma is úgy köszönnek egymásnak: „talofa” – magyarul: szeretlek.

--------

(megjelent a hvg-ben 1994-ben, érthetetlen módon úgy, hogy a papalanginak ejtett papalagi szó következetesen papalanginak volt írva ... ezt most - 2008-ban - javítottam.
a wikipediában egyébként van, ahol - pl. az angolban - a
papalagi szóra keresés a palagi - ejtsd palangi címszóra van átirányítva...)



 

 


 

 


vissza /back



A könyv online:
 angolul
egy angol cover
angolul másik
német eredeti
olaszul
olaszul másik
spanyolul
spanyolul másik
hollandul



top / a lap tetejere
vissza /back

vissza /back