gerlo.hu

vissza / back

gerloblog
















 

KÖNYV AZ ANTIKRISZTUSRÓL
Hol az a vég?


A haladás a Vég szimptómája - állítja Vlagyimir Szolovjov orosz vallásfilozófus magyarul most megjelent, Oroszországban viszont közel száz év után újra bestseller könyvében, amelyben a történelem végéről való keresztény vízióját mondja el. Azt, hogy szerinte miképpen szerzi meg az Antikrisztus a világ feletti uralmat, s végül mi módon győzetik le ellenfele, Krisztus által.

„Mi a rossz? Csupán valami hiány, tökéletlenség, amely a jó növekedésével magától eltűnik, vagy olyan valóságos erő, mely kísértéseivel egész világunkat hatalmában tartja, s csak akkor harcolhatunk ellene sikeresen, ha van támpontunk egy másik létrendben?” - kérdi Vlagyimir Szolovjov, a századfordulón elhunyt orosz vallásfilozófus Az Antikrisztus története című könyvében. Az először 1900-ban megjelent, most magyarul is olvasható mű második kiadása Oroszországban - nem úgy, mint nálunk - valóságos aluljáró-bestsellernek bizonyult: napok alatt százezer példányt kapkodtak szét belőle. A kanálhajlítók, nemzetmegváltók, tenyérből olvasók, kézrátétellel gyógyítók és más csodatevők korábban nem tapasztalt konjunktúrája sokak szemében igazolni látszik a nagy hatású orosz bölcselő száz év előtti profetikus vízióit. Ő ugyanis azt jövendölte, hogy a történelem vége felé haladván, Krisztus második eljövetele előtt, egy időre szerephez jutnak a hamis próféták, sőt hatalomra kerül a Jó legádázabb ellefele, az Antikrisztus is.
Figyelemre méltó, hogy az Antikrisztus eljövetelének gondolata - bár mindez a század több korszakában is elmondható lett volna - most vált divatossá. De ki vagy mi is az Antikrisztus? A Bibliában e néven csupán János apostol leveleiben megnevezett személy a keresztény mitológiában nem egyszerűen Krisztus ellenfele; olyan is akar lenni, mint Krisztus. Nem látszik gonosznak, hiszen az emberekkel csupa jót cselekszik; gőgje azonban megszédíti, s a keresztények Istenére való szakadatlan hivatkozással anélkül tör az emberek feletti uralomra, hogy megvallaná a keresztény krédót: hogy Krisztus testben feltámadott.

A 12. században élt Theophilaktész így kérdez: „Nem a Sátán-e ő? Nem, hanem valamiféle ember, aki átvette annak minden erejét.” A Sátán „erejének része” volna tehát, aki - akárcsak Mefisztó Goethe Faustjában - „örökké rosszra tör”, mégis „örökké jót művel”: kenyeret ad az embereknek, megelégedetté teszi őket. Ám elfoglalván Krisztus helyét - a feltámadásba vetett hite nélkül - csupán tükörképe és ellenpólusa lehet: Krisztus szűztől született, ő hetérától; Krisztus 42 hónapig működött, ő is annyi ideig tevékenykedik. A döntő különbség azonban az, hogy - mint Krisztus mondja a János-evangéliumban - „én az Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok”.

Zavaros világtörténelmi helyzetekben már sokan jöttek el a maguk nevében, akikre ellenfeleik kimondták a vádat: ő az Antikrisztus. Az üldözött keresztények annak tartották Nérót és Caligulát, Luther annak nevezte X. Leó pápát, a pravoszláv óhitűek pedig a vallási reformokat bevezető Nagy Péter cárt. Hitlerre, Sztálinra éppúgy rásütötték, hogy ők volnának az Antikrisztus, mint Gorbacsovra.

Oroszországban ez az antikrisztusozás azért is gyakori, mert ott a más európai országokhoz képest szokatlanul mély keresztény vallásosság, a pravoszlávia a szovjet éra hét évtizede alatt sem veszett el, csak átalakult. A rendszer végóráiban bekövetkezett csernobili atomkatasztrófában is sokan a Végítélet előtti idők eljövetelét látták, felhíván a figyelmet: a „csernobil” az orosz nyelvben a János apostol Apokalipszisében is emlegetett mérges növényt, a baljós nevű „fekete ürömöt” (Artemisia vulgaris) jelenti.

A Szovjetunió bukása után aztán soha nem látott méretekben terjednek ismét a régi és az új vallásfilozófusok művei, köztük annak a Vlagyimir Szolovjovnak az írásai, akit sem pravoszlávnak, sem katolikusnak, sem protestánsnak nem tudott beskatulyázni senki, s aki nagy hatást gyakorolt számos nyugati bölcselőre éppúgy, mint a vele sokban hasonló gondolkodású Dosztojevszkijre - sőt, egyes vélemények szerint az író az ő jóságos, aszketikus alakjáról mintázta meg a legfiatalabb Karamazov-fivér, Aljosa figuráját.
„A haladás - írja a mélyen vallásos Szolovjov, csalódván a Nyugat pozitivizmusában - szimptóma: a vég szimptómája.”  Keresztény nézőpontból a világtörténelem megállíthatatlanul halad célja, az utolsó ítélet, Krisztus másodszori eljövetele felé. Ezt azonban először átmenetileg egy olyan periódus előzné meg, amikor az Antikrisztus bűvöli el a világot csodáival, hogy végül legyőzessék az igazi Krisztus által.

Szolovjov egykori jövendölései közül, ha úgy vesszük, ahogy ő írta, a „pánmongolizmus” (nálunk bevett kifejezéssel: „sárga veszedelem”) kényszerítő hatására már megvalósult az Egyesült Európa, és az is, hogy a zsidók a saját államukban élnek. Amire még várni kell, az egy 33 éves - Szolovjovnak Nietzschétől kölcsönzött kifejezésével - emberfeletti ember színre lépése, aki hisz az Istenben is, a Messiásban is, szeretni azonban csak önmagát szereti, Krisztust saját előhírnökének mondja, s a Sátántól kölcsönzött erő birtokában lassanként az első számú emberré tornássza fel magát a Földön. Ő lesz a legnagyobb hadvezér és a leggazdagabb bankár, a római császár és az Amerikai Egyesült Államok örökös elnöke. Abszolút hatalom birtokába kerülvén a békét is, a jólétet is elhozza az emberiségnek; „mindenkinek képességei szerint juttat, s minden képességet munkája és érdemei szerint jutalmaz”.

Miután - három év alatt - megoldja az emberiség politikai és szociális problémáit, jeruzsálemi palotájába összehívja a katolikusokat, a pravoszlávokat és a protestánsokat, hogy egyesítse őket - láttatja a jövőt Szolovjov. Ekkorra - írja - a keresztények alig 45 millió embert számlálnak a Földön, ám akkora erkölcsi szigorban élnek, hogy „minőségben megnyerik azt, amit mennyiségben elveszítettek”. A zsinaton majdnem mindenki behódol az Antikrisztusnak, mégis akad egy-egy katolikus, protestáns, illetve pravoszláv vallási vezető, aki felismeri, kicsoda is ő valójában, s ezt a szemébe is vágja. Kettőt közülük - jövendöli Szolovjov - az Antikrisztus gömbvillámmal azonnal elveszejt, a harmadik azonban a maroknyi, igaznak megmaradt kereszténnyel kivonul a pusztába, hogy ott várja be Krisztus második eljövetelét.

Az Antikrisztus bukásához vezető események sorozata - Szolovjov költői látomása szerint - a zsidók lázadásával kezdődik, akik az Antikrisztusban sokáig a várva várt Messiást látják, ám egyszer csak észreveszik: nincs körülmetélve. Éktelen haragra gerjednek ekkor, s megindulnak ellene. Amikor a szent város, Jeruzsálem a szemük elé tárul, „a mennyboltot hatalmas villám szakítja ketté kelettől nyugatig, s ott áll előttük Krisztus, uralkodói palástjában, kezén pedig ott a keresztre feszítés, a szög fekélyes nyoma. Sínaitól Sionig ér a János és Péter vezette keresztények vonuló csapata, s menet közben újabb és újabb diadalittas tömegek csatlakoznak hozzájuk”. Az Antikrisztust és híveit elnyeli a föld, s korunk történelme véget ér: a Gonosz megbukik, s megkezdődik Krisztus ezeréves uralma.

A hazájában prófétának tartott Szolovjov víziója racionálisan összhangba hoz mindent, amit az Antikrisztusról a Szentírásból és a keresztény hagyományból tudni lehet. Mindez azonban csak azok számára lehet igaz, akik hiszik, hogy „Krisztus testben feltámadt”. Ám akik nem hiszik - engedi meg a szerző - nem okvetlenül tartoznak az Antikrisztus hívei közé: legfeljebb nem keresztények.
GERLÓCZY FERENC
(HVG,1993. augusztus 28.)


 

Kapcsolódó anyagok:

A Sátán Pozsonyban - A bukott angyal hívei

A Sátán a 21. században - A privát rossz kora




 




vissza / back