gerlo.hu

vissza /  back

gerloblog













 

MÉGIS AZ EVOLÚCIÓ? •

Vak vezet világot

Nem az állandó tökéletesedés, hanem a környezethez való állandó alkalmazkodás az evolúció célja – állítja A vak órásmester című könyvében Darwin egyik legújabb követője és értelmezője. Ezt a célt ugyanakkor nem Isten terveként, hanem a véletlenek roppant akkumulációjaként értelmezi.

„Átkelve egy pusztaságon, egyszer csak lábam egy kőbe botlik. Gondolhatom azt, hogy az már időtlen idők óta ott hever. Ám tegyük föl, hogy a földön egy órára bukkanok; arra a kérdésre, hogy az óra miként került oda, én aligha gondolhatok az előbbi válaszra; az óra feltűnésére nem lelek kielégítő magyarázatot.” Ezekkel a szavakkal kezdődik egy 18. századi teológus „A természet teológiája avagy létbizonyítékok és az isteni ténykedés jelei a természetből levezetve” című, 1802-ben megjelent műve. A szerző, a brit William Paley, akit lenyűgözött a természet tökéletessége, úgy vélte: amint valamely remekül megalkotott ingaóra meglétéből joggal következtethetünk az azt készítő órásmester létére, úgy egy nagy tökéllyel „megalkotott” természeti tárgy, például az emberi szem léte is bizonyítja valamiféle „égi órásmester” létezését.

Csakhogy ez az „égi órásmester” – vagy nevezzük bárminek –, aki a csodálatos emberi szemet megalkotta, maga bizonyosan nem lát – állítja Richard Dawkins oxfordi biológiaprofesszor a napokban magyarul is megjelent, A vak órásmester című könyvében. Tételesen nem cáfolva ugyan Isten létét, azt állítja: az élet „teremtője” nem valamilyen valóságos vagy absztrakt módon elképzelt Mindenható, hanem az úgynevezett kumulatív szelekció, vagyis a halmozódó természetes kiválasztódás. A neodarwinista szerző azt állítja, hogy az evolúció elméleténél nem képesek jobban bizonyítani az élővilág csodálatos tervszerűségét sem a vallásos hit, sem az utóbbi időben divatos antievolucionista nézetek.

Az evolúció gondolata – vagyis az a nézet, hogy az élővilág egyre összetettebb fajai, az embert beleértve, fokozatosan fejlődtek ki a kezdetlegesebb formákból – nem Darwin szüleménye. A milétoszi Anaximandrosz már Krisztus előtt fél évezreddel azt tanította, hogy „az első állatok a vízben keletkeztek, és tüskés hártya borította őket. Életkoruk előrehaladtával kiléptek a szárazra, s szétszakítva a hártyát, rövid idő elteltével megváltoztatták életmódjukat.” Már Darwin nagyapja – korának elismert tudósa – is vallotta a fajok evolúciójának elméletét, akárcsak a Darwin előtt élt francia Jean-Baptiste Lamarck, akinek a szerzett tulajdonságok öröklődéséről vallott nézetét sokan tévesen a darwinizmussal azonosították.

Az utókor számára mégis autentikusnak tekintett forráshoz, Darwinhoz visszatérő Dawkins szerint nem a szerzett tulajdonságok öröklődnek, miként azt az evolúciós gondolat több félreértelmezője még e században is hinni szerette volna. Amik öröklődnek – állítja a szerző –, azok a „bevált”, a túléléssel igazolódott tulajdonságok, amelyek többnyire apró, véletlenszerű változások formájában halmozódnak nemzedékeken keresztül. E véletlen – ha nem is ok nélküli – változások (mutációk) száma irdatlan. Dawkins a számítógépéhez és Shakespeare-hez fordult a dolog szemléltetéséhez. „Nem tudom, ki vetette fel elsőként azt a gondolatot, hogy Shakespeare összes műveit egy majom is le tudná vaktában pötyögtetni az írógépen, ha volna rá ideje. De vajon mennyi variációt kellene lepötyögnie pusztán annak a Poloniushoz intézett hamleti mondatnak a megleléséhez, hogy »Methinks it is like a weasel« (Nekem úgy tetszik, menyéthez hasonlít)?”

Dawkins e hamleti mondatnak az evolúciót modellező véletlenszerű kiválasztódásához számítógépes programot írt. Először véletlenszerűen lepötyögtetett a komputerrel egy a keresett Shakespeare-idézethez hasonlóan ugyancsak 28 leütésből álló mondatot. A számítógép ezután – véletlenszerűen keverve a betűket – megalkotta a mondat következő „generációit”, de úgy, hogy a program utasítása szerint minden „generációban” megtartotta azokat a betűket, amelyek Shakespeare mondatában is azon a helyen szerepeltek. A mondat ilyetén szelektív „kitenyésztésekor” a 41. nemzedékben sikerült a számítógépnek elérnie a „Methinks it is like a weasel” jelsort.
Hasonló módon öröklődnek – mondja Dawkins – a gének is, de hozzáteszi: nemcsak a hasznosak. A zsiráfoknak például azok a génjei is öröklődtek, amelyek révén az újabb nemzedékekben esetleg rövidebb nyakú zsiráfok születtek. Ám ezek, mert nem érték el a magas fák leveleit – legyengültek, az oroszlánok hamarabb végeztek velük: kihaltak.

„Ateistának” Dawkins annyiban tekinthető, amennyiben szerinte az „órásmesternek” – azaz a halmozódó természetes szelekciónak – nincsenek hosszú távú céljai. „Bár az emberi hiúság gyakran azt az abszurd gondolatot dédelgeti, hogy fajunk az evolúció végső célja, nem létezik olyan végső tökéletes állapot, amely a kiválasztás mércéje lehetne.” A való életben a szelekció szempontja voltaképpen mindig rövid távú, s nem több, mint egyszerűen a túlélés – vagy általánosabban szólva: a sikeres szaporodás. A természetes szelekció szerinte nem más, mint fennmaradás vagy aláhullás a környezet roppant rostáján, amelyben azok a gének maradnak meg – s így azon fajok fejlődnek –, amelyek jobban alkalmazkodnak az ugyancsak folyamatosan változó környezethez. A gének változásai – írja – „önmagukban nem mutatnak tendenciát a testi tökéletesedés irányában”. Az élet lényege – ha a Darwint a ma számára interpretáló Dawkinsnak igaza van – kolosszális nagyságrendű statisztikai valószínűtlenség. Nem a „merő” véletlenről van tehát szó: „A tiszta, pőre véletlen azt jelenti, hogy a megtervezett rend a semmiből egyetlen ugrással szökkent életre.” Márpedig – írja könyvének végén – ma már a kicsit műveltebb teológusok sem hisznek a világ s azon belül az élet egyik pillanatról a másikra történt teremtésében.

GERLÓCZY FERENC

(HVG1994/05/21)

 


vissza /back



A meg nem értett Darwin


Az amerikai Tennessee államban egészen 1967-ig életben volt az úgynevezett majomtörvény. Ez büntetés terhe mellett tiltotta annak tanítását, hogy az ember nem Istennek a maga képmására formált teremtménye, hanem az alacsonyabb rendű életből fokozatos fejlődés révén alakult ki. Ezt ma már – ha kényszeredetten is – megmosolyogjuk. A vulgarizált gondolat azonban, hogy a majom rokonai volnánk, még ma is sokak büszkeségét sérti. Mindazonáltal a teremtésnek a Bibliában megfogalmazott kinyilatkoztatását hirdető kreacionisták érveit a 20. század embere már aligha veheti szó szerint igaznak. Ha ugyanis a teremtés valóban ripsz-ropsz ment volna végbe, mégpedig kevesebb mint hatezer évvel ezelőtt, hogyan tudnánk megmagyarázni azt a tényt, hogy Földünktől jóval több mint hatezer fényévre vagy még távolabb lévő csillagokat is megfigyelhetünk?

A darwinizmus fő ellenfele ma már nem is a kreacionizmus, hanem más, a darwini elmélettel néhol tévesen egybemosott tudományos teóriák. Köztük is elsősorban a gyakrabban használt testrészek fokozatos tökéletesedését, valamint a szerzett tulajdonságok öröklődését hirdető – egyébként még a darwinizmus előtt született – lamarckizmus. Ebből azóta gyakran olyan társadalmi tanítások születtek, amelyeknek nemcsak az igazi darwinizmushoz nincs közük, de a keresztény és más – a szegények, a gyengék gyámolítását hirdető – vallások tanításaihoz sem. Hiszen jelenlegi ismereteink szerint végül is az ember az egyetlen olyan élőlény, amelynek – mivel kultúrája ezt lehetővé teszi – a létért való küzdelemre kevésbé alkalmasabb egyedei is fennmaradhatnak. Nem volt mindig így. Spártában a legenda szerint a „korcs” csecsemőket a Taigetosz szikláiról a szakadékba hajították. Újabb és tényszerűbb bizonyítékként pedig a náci Németországban, a drezdai Német Higiéné Múzeum tudósait említhetjük, akik – az úgynevezett „szociáldarwinizmus” legvadabb irányzatát képviselve – „fajtudományt”, „fajhigiénét” tanítottak, s egy, a többinél erősebb, uralkodó faj kitenyésztésére folytattak kísérleteket. Nem véletlen, hogy éppen ebben a múzeumban nyílt meg nemrég a nagyszabású, június 26-án záruló Darwin és a darwinizmus című kiállítás, amely bőven dokumentálja a lamarckista elmélet olyan leágazásait, mint az említett fajtudomány vagy a – szovjet Liszenko és Micsurin akadémikusok nevével fémjelzett – sztálini „fajtanemesítő” programok.

 


vissza /back

vissza /back
top / a lap tetejere