Isten országa, utópia, szolidaritás

(beszélgetés a kapitalizmusban*)

 


* a kommunizmusról, mint olyasvalamiről, ami nem átkos, hanem áldott és/vagy kívánatos és/vagy követendő és/vagy megfontolandó és/vagy szükségszerű és/vagy utópisztikus és/vagy valóságos, no és persze érdekes és fontos vitatéma a szemünkben.
A beszélgetés színhelye: Intermédia Intézet H-1063 Budapest  Kmety Gy.  utca 27. (Bajza utca sarok)
Időpont: 2005. december 10. szombat 17 óra.

résztvevők:

Bulányi György piarista tanár, a Bokor katolikus bázisközösségi mozgalom alapítója; Tamás Gáspár Miklós filozófus, Vida János sinológus.

moderátor: Gerlóczy Ferenc újságíró, házigazda: Sugár János, az Intermédia Intézet tanára.

Bokrok

Bulányi György 1945-ben egy páter Kolakovics álnéven mûködõ horvát jezsuita hatására kezdett el vallási kisközösségeket szervezni. Kolakovics azt mondta neki: hamarosan olyan idõk jönnek, hogy az egyház csak ezekben a kisközösségekben tud tovább élni. A páter hamarosan a Szovjetunióba ment téríteni, Bulányi pedig elõbb Kolakovics egyik csoportját vette át, majd hamarosan önálló katolikus kisközösségeket szervezett. Az alulról építkezõ, 5–12 fõs úgynevezett bázisközösségeket, amelyekben a tanítványok hamarosan tanárokká lettek, s maguk is önálló közösségeket szerveztek, az állam egészen a hetvenes évekig üldözte. 1972-ig perek tucatjaiban ítélték el a bázisközösségek vezetõit és tagjait. A II. vatikáni zsinat alatt megválasztott VI. Pál pápasága idején, a helsinki záróokmány aláírására készülõ magyar állam már türelmesebb hangot ütött meg, tudván, hogy a Vatikán belement a reálpolitikába: „inkább legyenek a magyar egyháznak püspökei, még ha dróton rángatja is õket az állam – értékeli az akkori fejleményt Bulányi –, mint hogy egyáltalán ne legyenek”.

Az alulról szervezõdõ bázisközösségek léte persze korántsem volt csupán magyarországi jelenség. A hatvanas és hetvenes évektõl kezdve mind Latin-Amerikában, mind Nyugat-Európában és Észak-Amerikában futótûzként terjedt a „mozgalom”. A latin-amerikai, az úgynevezett felszabadítási teológiával összefüggésbe hozott közösségek inkább a társadalmi igazságosság, a fejlett Nyugat bázisközösségei inkább a szabad választás nézõpontját képviselték. Ez utóbbiakból indult el aztán napjaink szabad püspökválasztást, a nõk pappá szentelését, az abortusz engedélyezését és más liberális célokat maga elé tûzõ, „egyházi népszavazást” követelõ katolikus reformmozgalma is. A nevét a kiscsoportok bokorszerûségérõl kapott, késõbb a folyton égõ, el mégsem hamvadó mózesi csipkebokorra is vonatkoztatott Bulányi-féle bázisközösség – mondják – egyszerre képviseli a szociális és a szabadság-szempontokat. 

A mozgalom mintegy kétezres tagsága – amelynél a csendes szimpatizánsok köre lényegesen nagyobbra tehetõ – például igazi papi tizedet fizet: mindenki jövedelme 10 százalékát fizeti be a közös alapba, amelynek aztán mindössze 5 százalékát fordítják a Bokor fenntartására, 25 százalékát magyarországi és kelet-európai szegényeknek, 70 százalékát pedig harmadik világbeli egyházi szervezeteknek, iskoláknak juttatják.

„A hierarchia abból indul ki, hogy a magyar egyház szegény, s koldul a Nyugattól – mondja Simonyi Gyula teológus-közgazdász, a Bokor tagja. – Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy vannak nálunk lényegesen szegényebbek és nyomorúságosabbak, s mi vagyunk azok, akiknek adnunk kell.” Ami pedig a szabadságot illeti, Bulányi atya szerint „ötezer tévedhetetlen hitvallás van a világon, s az egyikhez tartozni kell. A Bokor számára a lényeg a jézusi üzenet. Az pedig bármelyik hitvallás mellett elszabotálható – vagy megvalósítható. Kicsinek kell lenni, szelídnek kell lenni, szolgálni kell a másikat, osztozni kell – ez mindenkinek a lelkiismeretébe bele van írva, bár sokszor az ellenkezõjét csináljuk. De nincs benne kétség, hogy ez a jó.” 

A Bokorban az osztozást olyan komolyan veszik, hogy nemrég a Balaton-felvidéken egy 25 hektáros rétet vásároltak. Ott, a Bokorligetnek keresztelt területen kívánja a közösség kipróbálni (alkalmasint az 1536-ban Innsbruckban megégetett kommunisztikus pacifista eretnek Jakob Hutter kései leszármazottai, az Amerikában öt, Angliában két faluközösséget sikerrel mûködtetõ Bruderhof közösség tapasztalatait is felhasználva) – Bulányi szavaival – a „marxi kísérlet csõdje utáni választ. Lehet ezen a földön élni, de csak osztozással.”


GERLÓCZY FERENCHVG (HVG, Szellem rovat 1997. október 4.)  vissza / back





email: