Isten országa, utópia, szolidaritás

(beszélgetés a kapitalizmusban*)

 


* a kommunizmusról, mint olyasvalamiről, ami nem átkos, hanem áldott és/vagy kívánatos és/vagy követendő és/vagy megfontolandó és/vagy szükségszerű és/vagy utópisztikus és/vagy valóságos, no és persze érdekes és fontos vitatéma a szemünkben.
A beszélgetés színhelye: Intermédia Intézet H-1063 Budapest  Kmety Gy.  utca 27. (Bajza utca sarok)
Időpont: 2005. december 10. szombat 17 óra.

résztvevők:

Bulányi György piarista tanár, a Bokor katolikus bázisközösségi mozgalom alapítója; Tamás Gáspár Miklós filozófus, Vida János sinológus.

moderátor: Gerlóczy Ferenc újságíró, házigazda: Sugár János, az Intermédia Intézet tanára.

Bulányi a kanálhajlítók között


Nem is olyan régen még felhőtlen öröm volt, amikor megjött a nyár. Nem úgy értem ezt, hogy régente kevesebb volt az esőfelhő, mint ezekben a napokban, hanem úgy, hogy még alig néhány éve is sokan a Balatonon, s nem kevesen a jugoszláv tengerparton tölthették szabadságukat. Ma már ezt nem tehetik. Először is azért, mert ma már nincs olyan, hogy "jugoszláv tengerpart". Másodszor, ha volna is (mert hiszen nem mindegy, hogy egy tengerparti sávot "jugoszlávnak", "horvátnak", "exjugoszlávnak", esetleg "exhorvátnak", "majdani szerbnek", "ENSZ-domíniumnak, stb. mondunk?!), sem engedhetné meg magának a ma nadrágszíj-összehúzással foglalatoskodó templomegér-embere. A nyaralni akarókon az sem segítene, ha Délen béke volna. A Balatonra sem telik már szinte senkinek. Egy, a Népszabadságban nemrégiben közzétett közvéleménykutatásból kiderül: a magyar családok 70 százaléka egyáltalában nem megy az idén nyaralni, 85 százalékuk egyszerűen azért, mert nincs rá pénze. Kell ennivalóra.

Magyarországon most érkeztünk el abba a nyomorúságba, a válságnak arra a mélypontjára, amely fokozódhat még ugyan, de annyira mindennek a mélyét jelenti, hogy tudjuk: logikailag már (ha háború nem), csak felemelkedés következhet - olyasmi, mint ma Lengyelországban, ahol a sokkterápia immár a gyümölcseit hozza. Itthon egyelőre összesen hét krajcáron folyik a marakodás, s a nagy veszekedésben az ember már természetesnek veszi azt is, hogy ami ma hét krajcár, az holnap hat lesz, holnapután öt, és így tovább. Fogy, egyre fogy az a kevés, amin - osztozni nem tudván - marakodik az ország. Exjugoszláviában sincsen másképpen. A háború oka sem más, minthogy Exjugoszlávia népei - osztozni nem tudván - marakodnak azon, ami valaha Jugoszlávia volt, s amely - ember, pénz, ház, állat, növény, természet, kultúra, emberség, lelkiismeret, múlt, jelen, jövő, hit, remény szeretet, stb. - fogy, egyre fogy: ma még talán akad hét dinárnyi, holnap hat, holnapután öt...

Ideális viszonyok ahhoz, hogy az ember szellemi dolgokkal foglalkozzék. Nem színházba járással, könyvolvasással, koncertlátogatással (arra sem telik!), hanem beszélgetésekkel a legfontosabb dolgokról. Gondolkozással. Tanulással. Elmélkedéssel. Ideális viszonyok ahhoz, hogy az ember alázattal foglalkozzék. Nem, nem vallással. De etikával. Helyes cselekvéssel. Reménnyel. Szeretettel. Csupa olyan dologgal, ami nem kerül pénzbe, de ami nélkül viszont soha nem lesz vége a háborúnak. Az embernek gyakorlati pacifizmussal kell foglalkoznia.

"Minden háború vallásháború" - mondta Bulányi György, az éppen ötven éves Bokor Katolikus Bázisközösség alapítója vasárnap a budapesti Dózsa György úton, abban a szakszervezeti székházban, amelyben régente pártkongresszusokat tartottak, a múlt hét végén pedig a harmadik Ezoterikus Szellemtani Paratudományos Fórumot rendezték benne. Talizmán-árusokkal és csodadoktorokkal, tenyérjósokkal és asztrológusokkal közös rendezvényen beszélt a 77 éves, pacifista, hierarchia-ellenes katolikus pap, akitől egyháza megvonta a nyilvános papi működés jogát, s akit annak ellenére sokan követnek, hogy bevallja: vizet prédikál és bort iszik (önmaga dohányzik, de híveit igyekszik lebeszélni erről a szenvedélyről).


Hogy került a kanálhajlítók közé Bulányi?

"Vasárnap reggel van, ilyenkor rendes körülmények között egy katolikus papnak a templomban kellene lennie" - mondta Bulányi, majd, hogy felszentelje azt az órát, kilenc és tíz között, elénekelt egy őskeresztény dalt. Egyedül, mert a teremben rajta kívül senki sem ismerte, s még bele is sült az elején: az egyik strófára nem emlékezett. Nemcsak arról lehetett szó, hogy Bulányi rendes templomban nem beszéhetett volna, hanem arról is, hogy a jelenlévő misztikusokat barátainak tekintette. Hogy is ne tekintette volna, hiszen azok meghívták őt! S hogy ne lettek volna a barátai, amikor neki még az ellenségei is a barátai?!

Saját közösségét még csak vallásinak sem nevezi Bulányi, mert a vallások nevében az emberek háborúzni szoktak, ő azonban nem a vallási önazonosságot kereső Pál, hanem az ellenség szeretésére buzdító Jézus tanítását, a hegyi beszéd tanítását emeli ki és képviseli a kereszténységből. Tanítványai 1979 után nem vonultak be katonának, inkább vállalták a három év börtönt. Bulányi nem fundamentalista. Vörösmartyt szaval és arról beszél, lehetetlen, hogy mindenkinek minden kívánsága teljesüljön! Hatmilliárd kíváság nem teljesülhet. "Két választásunk van - mondta a fehér hajú Bulányi György vasárnap. - Vagy felrobbantjuk Földet, vagy osztozunk rajta." Kommunista vélekedés egy olyan ember szájából, aki kilenc évig ült a kommunisták börtöneiben. De hiába ült: mert miközben ő a börtönben volt, őbenne az isten országa ült.

Nyomorúság és háború idején, persze, más utakat is lehet követni. A szabadság nem volna szabadság, ha nem lenne egyszersmind a rosszra való szabadság is. Isten - mondhatná Bulányi - olyannak teremtette az embert, hogy szabadsága legyen Szarajevó ágyúzására, kislányok elrablására is. A nyomor nyomort, a háború háborút szül. A békének kibékülés a feltétele. Ki kezdje? ő? Vagy én? Miért pont én?

Gerlóczy Ferenc  [Családi Kör újvidéki hetilap kb. 1996.]


  vissza / back


email: