Isten országa, utópia, szolidaritás

(beszélgetés a kapitalizmusban*)


* a kommunizmusról, mint olyasvalamiről, ami nem átkos, hanem áldott és/vagy kívánatos és/vagy követendő és/vagy megfontolandó és/vagy szükségszerű és/vagy utópisztikus és/vagy valóságos, no és persze érdekes és fontos vitatéma a szemünkben.
A beszélgetés színhelye: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Intermedia Intézet H-1063 Budapest  Kmety Gy.  utca 27. (Bajza utca sarok)
Időpontja: 2005. december 10. szombat 17 óra.

résztvevők:

Bulányi György piarista tanár, a Bokor katolikus bázisközösségi mozgalom alapítója; Tamás Gáspár Miklós filozófus, Vida János sinológus.

moderátor: Gerlóczy Ferenc újságíró, házigazda: Sugár János, az Intermédia tanszék tanára.


 

Baloldali globalizációkritika - Kétfrontos Attac

Február 24-én, vasárnap egy olyan civil szervezet tartja nyitó konferenciáját Budapesten, amely vigyázó szemét Párizsra veti, s ott természetes, itthon azonban ez idő tájt merőben szokatlan módon baloldali retorikával bírálja a globalizációnak nevezett jelenséget. Teszi mindezt ráadásul egy olyan, gyorsan növekvő világmozgalom magyar fiókszervezeteként, amely a globális kérdésekre adható nemzeti válaszokat eleve anakronizmusnak ítéli.

A február 2-án mintegy ötven magánszemély és néhány szervezet által formailag már megalakított Attac Magyarország (AM) története csaknem öt évre nyúlik vissza. Ignacio Ramonet, a Le Monde Diplomatique francia havilap főszerkesztője egy 1997-es vezércikkében az akkori délkelet-ázsiai pénzügyi válság tanulságait elemezve felvetette, hogy a spekulációs tőke által okozott hasonló pénzügyi földindulások elkerülése végett a fejlett országoknak összehangoltan be kellene vezetniük az úgynevezett Tobin-adót. A ma 83 éves, Nobel-díjas amerikai közgazdász, James Tobin még 1972-ben javasolta, hogy az országhatárokon átívelő rövid távú tőkemozgásokra vessenek ki 1 százalékos adót, amely anélkül fékezhetné a gyors megtérülésre utazó nemzetközi spekulációt, hogy büntetné a hosszú távú nemzetközi tőkebefektetéseket. Maga Tobin a róla elnevezett adó esetleges bevezetését illetően meglehetősen szkeptikusnak mutatkozott, ám Ramonet cikke nyitott fülekre talált Franciaországban, mi több, a neoliberalizmus és az úgynevezett globalizáció baloldali ellenzéke éppen a Tobin-adó témája köré kezdett szerveződni. Mígnem aztán 1998 decemberében újságok, szakszervezetek, egyesületek, egyes, a globalizációban vesztesnek számító országok, illetve magánszemélyek megalapították a Szövetség a Pénzügyi Tranzakciók Megadóztatására a Polgárok Megsegítésére (angol, illetve francia mozaikszóval Attac) nevű szervezetet, amely csupán 0,1-0,25 százalékos Tobin-adó kivetését követeli, ezt azonban határozott politikai céljának mondja, s az ebből befolyt pénzek méltányos újraelosztására is törekszik.

A mozgalom létrehozói alapító állásfoglalásukban leszögezik: „A pénzügyi globalizáció elmélyíti a gazdasági bizonytalanságot és a társadalmi egyenlőtlenségeket. Megkerüli és gyengíti a népek választási lehetőségeit, a demokratikus intézményeket és a közérdek képviseletére hivatott államok szuverenitását. Eme intézmények logikájával szemben a spekuláció kizárólagos logikáját teszi általánossá.” Ez ellen kíván harcolni a szervezet, amelynek követelései nem merülnek ki a Tobin-adó bevezetésében és - ami ezzel együtt járna - az adóparadicsomok felszámolásában, hanem célul tűzte ki például a fejlődő országok adósságának elengedését s az így felszabadult forrásoknak a lakosság, a környezet és a hosszú távú fejlődés érdekében történő felhasználását is. Ezzel hároméves története alatt az Attac a világ baloldali globalizációellenes mozgalmainak integráló ereje lett, és sokan már egy új típusú politizálás megtestesülését is látják benne. Mint az egyik alapító, az MA szervezői körében is igen népszerű, nemrég elhunyt francia szociológus, Pierre Bourdieu 2000 tavaszán megjelent, Egy európai társadalmi mozgalom célkitűzései című tanulmányában kifejtette, a neoliberalizmussal mint a gazdasági erők ellenőrzéséről lemondó, depolitizáló politikával szemben „a cél a gondolkodás és az akció politikájának újrateremtése. Meg kell találni a társadalmi cselekvés új, a nemzeti kereteket meghaladó eszközeit”. Ami rendívül nehéz vállalkozás - teszi hozzá a francia szociológus.

„Az Attac nemzetközi globalizációkritikai mozgalom” - definiál az AM elnöke, Artner Annamária hozzátéve, hogy önmagában a termelés nemzetköziesedését az új mozgalom nem kárhoztatja. „Kifogásoljuk viszont, hogy ez a nemzetköziesedés a vállalati, illetve profitérdekeknek van alávetve. A globalizációban sérülő helyi szükségletek védelmét ugyanakkor az Attac csak nemzetközi kontextusban, a hasonló sorsú népek összefogásával tartja megvalósíthatónak.”  Ez a hangvétel szokatlannak tűnhet, mivel a rendszerváltás után Magyarországon a globalizáció kritikája általában jobb-, sőt szélsőjobboldalról érkezik.
Az Attac a maga nemzetközi hátterével és gyakorlatával valóban új dolog Magyarországon - mondja erre Artner Annamária, aki szerint a hétköznapi gondokkal küszködő, elszegényedő emberek előtt a „nemzeti gondolat csupán elfedi az éles társadalmi ellentmondásokat az egységesnek feltüntetett nemzeten belül”. Artner szerint azok, akik a külföldi tőkét teszik meg minden baj egyedüli forrásának, azt a látszatot keltik, mintha a tőkének a nyereség termelésén kívül más célja is lenne. Ez az érvelés azt sugallja, mintha a magyar vállalkozó számára nem a versenyképesség volna a piacon való helytállás egyetlen eszköze. Amikor a hazai vállalkozók nevében vagy érdekében valaki a multikat bírálja, valójában nem nemzeti kérdést boncolgat, hanem a kisebb és gyengébb tőke mindig meglévő ellenérdekeltségét fejti ki a nagyobb és erősebb tőkével szemben.

A tőkék méretei közti különbségek elmosása és az ebből adódó ellentétek nemzeti kérdéssé változtatása jelenik meg - legalábbis az AM kritikája szerint - az úgynevezett kényszervállalkozásokban is. „Mindannyian tudjuk, hogy a kényszervállalkozók valójában kisvállalkozói igazolvány kiváltására kényszerült bérmunkások, akik csak igen kemény saját munkával tudják eltartani magukat, családjukat.” Kiszolgáltatottságuk tudatosítását azonban megnehezíti, ha azt szuggerálják beléjük, hogy ők is épp olyan „vállalkozók”, mint azok, akiknek ők „alvállalkoznak”. Az Attac Magyarország elfogadja a nemzetközi mozgalom 1998-ban megfogalmazott céljait, s azt mondja, mindezek megoldása csupán nemzetközi összefogással lehetséges.

Mindez nagyon szép, de vajon nem megvalósíthatatlan álom-e békés eszközökkel és konszenzusra törekedve - ami az Attac alapelvei közé tartozik - végeredményben azt követelni a nagytőkétől, hogy adóztassa meg saját magát? Az Attac aktivistái azzal indokolják ebbéli derűlátásukat, hogy - mivel mind az adósságválság, mind a rövid távú nemzetközi pénzmozgások - maguktól is válságba sodorhatják a világgazdaságot, a túlélés érdekében lehet szükség új megközelítések elfogadtatására. Mint ahogyan Tobin eredeti célja sem a szegények felemelése volt, mondják, hanem a világgazdaság stabilizálása, ami a nagytőkének is alapvetően érdekében áll.

GERLÓCZY FERENC (HVG, 2002. február 2.)


 vissza / back


email: