nem önkényuralmi jelkép: TENGERI CSILLAG vörösre festve!

Isten országa, utópia, szolidaritás

(beszélgetés a kapitalizmusban*)


* a kommunizmusról, mint olyasvalamiről, ami nem átkos, hanem áldott és/vagy kívánatos és/vagy követendő és/vagy megfontolandó és/vagy szükségszerű és/vagy utópisztikus és/vagy valóságos, no és persze érdekes és fontos vitatéma a szemünkben.
A beszélgetés színhelye: Intermédia Intézet H-1063 Budapest  Kmety Gy. utca 27. (Bajza utca sarok)
Időpont: 2005. december 10. szombat 17 óra.

résztvevők:

Bulányi György piarista tanár, a Bokor katolikus bázisközösségi mozgalom alapítója; Tamás Gáspár Miklós filozófus, Vida János sinológus.

moderátor: Gerlóczy Ferenc újságíró, házigazda: Sugár János, az Intermédia Intézet tanára.

Vida János három témakör-javaslata a tervezett beszélgetéshez


Az első kérdéskör:
    A KOMMUNIZMUS AZ EMBERI SZABADSÁG KORLÁTLAN KITELJESEDÉSÉNEK EGYETLEN LEHETSÉGES MÓDJA.
    Az emberiség története során újra meg újra felmerült a gondolat — és olykor a megvalósítására irányuló törekvés is —, hogy jó lenne létrehozni egy olyan rendszert, amelyben mindenki számára megvan a lehetőség, hogy megtalálja azt a helyet a társadalomban, amely a számára oly módon kedvezõ, hogy senki másnak az érdekeit nem sérti.

A második kérdéskör:
    A SZOCIALIZMUS ÉS A KOMMUNIZMUS FELÉ VEZETÕ ÚT A TÖRTÉNELMI FEJLÕDÉS FOLYTATÁSÁNAK EGYETLEN LEHETSÉGES ÚTJA, EGYSZERSMIND AZ EMBERI CIVILIZÁCIÓ MEGMENTÉSÉNEK EGYETLEN MÓDJA.
    Az egész ügyrõl csak akkor beszélhetünk komolyan, ha elfogadjuk azt az álláspontot, hogy létezik történelmi fejlõdés. (Az elsõ kérdéskörnél megemlített ázsiai törekvésekre például jellemzõ, hogy a XX. századig lényegében nem ismerték a fejlõdés fogalmát, ezért az ottani korábbi gondolati kísérletek még több ellentmondásba keveredtek a valósággal szembesülve, mint a szintén korlátozott látómezejû európaiak.)

A harmadik kérdéskör:
    A XX. SZÁZAD NAGY SZOCIALISTA ÉPÍTÉSI KÍSÉRLETEI AZ EMBERI CIVILIZÁCIÓ EDDIGI LEGMAGASABB SZINTJÉT JELENTETTÉK.
    Az elõzõ kérdéskör óhatatlanul felveti azt a kérdést, hogy mi volt a történelmi szerepe annak a nagyszabású kísérletnek, amely a XX. század folyamán a szocializmus és a kommunizmus megvalósítására való törekvés jegyében lezajlott, és amely néhány országban — eltérnek a vélemények arról, hogy mely országok sorolhatók ide — továbbra is folytatódnak.


Az elsõ kérdéskör:
    A KOMMUNIZMUS AZ EMBERI SZABADSÁG KORLÁTLAN KITELJESEDÉSÉNEK EGYETLEN LEHETSÉGES MÓDJA.
    Az emberiség története során újra meg újra felmerült a gondolat — és olykor a megvalósítására irányuló törekvés is —, hogy jó lenne létrehozni egy olyan rendszert, amelyben mindenki számára megvan a lehetõség, hogy megtalálja azt a helyet a társadalomban, amely a számára oly módon kedvezõ, hogy senki másnak az érdekeit nem sérti.

    Úgy vélem, ezeknek a próbálkozásoknak a típusai idõrendben három fõ csoportra oszthatók: a) a legkorábbiak nosztalgikusak voltak, lényegük egy részben elképzelt, részben valóságosan létezett korábbi állapothoz (a XIX. századig lényegében ismeretlen õsközösséghez) való visszavágyódás volt; b) a középkorban és az újkorban többnyire már egy jövõbeli, létrehozandó társadalomról volt szó, amelynek helyi megvalósítására olykor kísérletek is történtek, de mind az elvek, mind a gyakorlati próbálkozások helyi jellegûek voltak, az európaiak sem gondolkoztak még világméretekben, az ázsiaiak még kevésbé; c) a felvilágosodást követõen, miután a polgári társadalomról kiderült, hogy saját korai eszményeit sem képes és nem is szándékozik megvalósítani, a valójában már akkoriban megkezdõdött globalizálódási folyamat reális közelségbe látszott hozni a világméretû felszabadító küzdelmeket; ekkor lépett színre a marxizmus, amely a proletariátusban fedezte fel a jövendõ közösségi társadalomhoz vezetõ út elõkészítésére alkalmas erõt (igaz ugyan, hogy ténylegesen a XIX. században, amikor a "világ"-ról esett szó, a "világ proletárjait", az eredeti szövegben "minden ország proletárjait" is ideértve, akkor többnyire Európára, Amerikára — abból is inkább Észak-Amerikára — és Ázsia egy részére gondoltak).

    Az az eszmerendszer, amely a jövõ közösségi társadalmához vezetõ folyamatot tudományosan alapozta meg (v. ö.: Engels: A szocializmus fejlõdése az utópiától a tudományig), a közvetlenül, rövid távon érdekeltek körén kívül is addig soha nem látott széles körben terjesztette el a közösségi társadalom — amelyet akkoriban gyakrabban szocializmusnak, késõbb mindinkább kommunizmusnak neveztek — megvalósíthatóságára vonatkozó gondolatot és az ennek érdekében megvívandó küzdelem kívánatosságát.

    A létrejövõ társadalom lényegét már a Kommunista Kiáltvány úgy határozta meg — és ezt Engels egy idõskori nyilatkozatában külön kiemelve is megerõsítette —, hogy az olyan társulás, amelyben minden egyes egyén szabad fejlõdése az összesség szabad fejlõdésének feltétele. Ebbõl látható, hogy a kommunizmus az emberi szabadság korlátlan kiteljesedésének megvalósulása, egyszersmind e megvalósulás egyetlen lehetséges módja, olyan társadalmi rendszer, amely az anyagi bõséget és a szabad életet együttesen biztosítja, mindenfajta hatalom és uralom nélkül. A hatalom és uralom megszûnése nem tévesztendõ össze azokkal az anarchista elképzelésekkel, amelyek hívei ezt a megszûnést haladéktalanul kívánják bevezetni, miáltal, a megfelelõ folyamatos fejlõdés kihagyásával, azonnal kialakulna egy másfajta uralmi és hatalmi rendszer.

    Fontos kérdéskörnek tartom, hogy a kommunizmus iránti törekvés a társadalomban, a filozófiában és a mûvészetekben is mindvégig a történelmi haladás és a humanizmus legkiválóbb képviselõinek munkásságában felfedezhetõ, ha nem is mindig nyíltan, de a szubjektív jószándékok objektíve való megvalósíthatóságának egyetlen lehetséges útját tekintve végsõsoron mindenképpen ott rejlik bennük.

    A második kérdéskör:
    A SZOCIALIZMUS ÉS A KOMMUNIZMUS FELÉ VEZETÕ ÚT A TÖRTÉNELMI FEJLÕDÉS FOLYTATÁSÁNAK EGYETLEN LEHETSÉGES ÚTJA, EGYSZERSMIND AZ EMBERI CIVILIZÁCIÓ MEGMENTÉSÉNEK EGYETLEN MÓDJA.
    Az egész ügyrõl csak akkor beszélhetünk komolyan, ha elfogadjuk azt az álláspontot, hogy létezik történelmi fejlõdés. (Az elsõ kérdéskörnél megemlített ázsiai törekvésekre például jellemzõ, hogy a XX. századig lényegében nem ismerték a fejlõdés fogalmát, ezért az ottani korábbi gondolati kísérletek még több ellentmondásba keveredtek a valósággal szembesülve, mint a szintén korlátozott látómezejû európaiak.)

    Ha létezik történelmi fejlõdés, akkor föltételezhetjük, hogy a jövõben is lesz (ismeretes, hogy ezt manapság számosan kétségbe vonják, és a történelem utolsó szakaszának tartják a jelenkort, amely szerintük az emberiség kipusztulásáig már fenn fog maradni). A tõkés globalizáció jelenlegi szintjén azonban valóban fennáll a fejlõdés nem csupán átmeneti, hanam végleges megszakadásának veszélye is, a jelenlegi világrendszer igen rövid idõn belül felszámolhatja az egész civilizációt, és pusztulásba sodorhatja az emberiséget (v. ö.: Mészáros István: Szocializmus vagy barbárság).

    A magam részérõl azok közé tartozom, akik a történelmet fejlõdõ folyamatnak látják, ami nem zárja ki a hatalmas kerülõket, nézetem szerint például jelenleg a felvilágosodás elõtti szintre zuhantunk vissza (társadalmilag, de nem gazdaságilag — ez csak látszólag ellentmondás, hiszen tudjuk, hogy a perzsa sahtól némely mai teokratikus diktatúráig milyen hatalmas gazdasági fellendülés érhetõ el középkori társadalmi viszonyok közepette). Amennyiben pedig van fejlõdés, akkor jogosan vetõdik fel, hogy az eddigi folyamatok és a jelen állapotok szakszerû elemzésére támaszkodva lehet-e tudományos elõrelátással következtetéseket levonni a jövõre vonatkozóan. Azok közé tartozom, akik szerint lehet. Mármost, a kommunizmus felé irányuló törekvések reális mivoltára vonatkozó egyedüli tudományos elmélet a marxizmus volt és maradt. Ez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a Marx és Engels halála óta eltelt viharos idõszakban nem minden követõjük volt képes kellõ szakszerûséggel elemezni az egyre változó körülmények közepette az újabb helyzetek újabb ellentmondásait, mindazonáltal ezen a téren is számos értékes, a jövõben is felhasználandó eredmény született.   

    A harmadik kérdéskör:
    A XX. SZÁZAD NAGY SZOCIALISTA ÉPÍTÉSI KÍSÉRLETEI AZ EMBERI CIVILIZÁCIÓ EDDIGI LEGMAGASABB SZINTJÉT JELENTETTÉK.
    Az elõzõ kérdéskör óhatatlanul felveti azt a kérdést, hogy mi volt a történelmi szerepe annak a nagyszabású kísérletnek, amely a XX. század folyamán a szocializmus és a kommunizmus megvalósítására való törekvés jegyében lezajlott, és amely néhány országban — eltérnek a vélemények arról, hogy mely országok sorolhatók ide — továbbra is folytatódnak.

    Az én véleményem — saját élettapasztalatomra és szerény elméleti vizsgálódásaimra, valamint az utóbbi idõben sok-sok vívódás közepette kialakult jelenlegi gondolataimra alapozva — az, hogy ez a kísérlet valóban a kommunizmus megvalósítása elõkészítésének kísérlete volt. Bukása számos körülmény összhatásának következménye. A világtörténelem nagy folyamatai igen hosszú idõ alatt zajlottak le, hatalmas kitérõkkel és megtorpanásokkal, amelyekhez képest hetven—nyolcvan év nem sok. Nekem az életem ment rá, de — sok siránkozó "hõstõl" eltérõen — úgy vélem, az elveket nem szubjektív panaszokra kell alapozni. Mindazok a barátaim, akik az utóbbi években nem csak általában a kommunizmus mellett, hanem a bukott rendszer tárgyilagos elemzése mellett is kiállnak, kizártak és üldözöttek, vagy a legjobb esetben megtûrtek, de mindenképpen háttérbe szorított emberek voltak annak idején. Õk most sem nyavalyognak, hanem folytatják azt az ügyet, amelyet korábban sem karrierizmusból vagy néhány bürokrata utasítására képviseltek.

    Társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt, a tömegek számára az a rendszer hatalmas felszabadulást hozott, néhány nemzedék számára kiegyensúlyozott, békés emberi életet tett lehetõvé, olyan mértékben, amilyenre az egész történelem során nem volt példa, és jelenleg az a veszély fenyeget, hogy talán többé nem is lesz. A XX. század nagy szocialista építési kísérletei minden korlátjukkal együtt az emberi civilizáció eddig elért legmagasabb szintjét jelenették, az elért szabadságfok átlagos mértékét, a társadalmi viszonyok és kapcsolatrendszerek színvonalát és a gazdasági eredményeket (igen, ezt is!) tekintve egyaránt. Ezeknek a rendszereknek a megdöntése ellenforradalmi módon történt, mintegy kétszáz évvel visszavetve a társadalmi fejlõdést. Ez a lépés a leggyalázatosabb gaztett volt a történelemben. (Hogy ne essék félreértés: nem feledkeztem meg a nácizmusról és rokonairól, de azoknak objektíve nem volt és soha nem is lett volna lehetõségük az egész világ meghódítására és az egész civilizáció megsemmisítésére: hatalmas régiókat fenyegettek, de mindig regionálisak maradtak.)

    A "szélsõbaloldali" "forradalmárok" a szememben éppen azért nem érnek semmit, a szó legszorosabb értelmében, mert felforgatni könnyû, alkotni viszont nehéz, ahhoz keményen kell dolgozni, és el kell viselni a realitásokkal való összeütközést, fájdalmas kompromisszumokat is, amelyeknek az ésszerû mértékét azonban nem könnyû megtalálni, az adott esetben például nem sikerült. 

Vida János, 2005.  november
 
vissza / back


VIDA JÁNOS
web:  kommunizmus-vita index
Vida János, a kommunista sinológus barát
vissza / back